2014. január 19., vasárnap

HAUL - Essene kiárusítás

Vééégre tegnapra már a Rossmannban is elindult a kifutó Essence termékek leárazása. És hihetetlen módon mindenből volt még! Így be is dobáltam a leginkább vonzó termékeket az kosaramba, darabja 349 Ft-ba került. Van köztük arcra-, szemre-, szájravaló is, viszont a körömlakkokat most kihagytam, egyik sem tetszett túlzottan.





Az all-in-one BB cream legvilágosabb árnyalata (01 universal) is kifutó termék, úgyhogy hezitálás nélkül sikerült megvásárolnom. Bár még ez az árnyalat is sötétebb bőrszínemnél, de remélem tavasszal már megfelelő lesz!



A pure skin anti-spot moisturizing make-up viszont csak a 03 nude árnyalatától búcsúzik, ami még az előzőnél is sötétebb. De legalább a nyárra is vettem valamit. És még jó is, hogy ez a sötét árnyalat, (amit majd nyáron fogok hasznosítani), zsíros, pattanásos bőrre lett kifejlesztve, akkor ugyanis jóval hamarabb fényesedik ki a bőröm.



Egy darab rúzst sikerült választanom, a stay matt lip cream natúr árnyalatát (03 soft nude). De a többit is, így az a gyönyörű pirosat is leárazták, de van már hasonlóm, így maradtam ennél.



A pigmentek közül mindegyiket leárazták, én viszont csak négyet hoztam el. Bár lehet, hogy 350-ért többet kellett volna, majd még egyszer benézek és ha maradt pár szín, lehet, hogy újra átgondolom. :D Három natúrabb árnyalat és egy élénk, vad piros jött velem.


És az árnyalatneveket is láthatjátok, ugyanabban a sorrendben, mint az előző képen.



 Végül pedig egy csomag, azaz egy pár tárolótégelyt is vásároltam, amibe pigmentek, strasszok, díszek, bármi mehet. Ó, és pigmentek kikeveréséhez és kísérletezéshez is tökéletes. 



Nos ezek voltak az én zsákmányaim, de kíváncsi vagyok, hogy ki mit vett a sárgával kijelölt termékek közül!
Úgyhogy ti is írjátok le és osszátok meg velem! :)

2014. január 13., hétfő

Hétköznapi Téli Outfit miniszoknyával

Most egy nagyon egyszerű, de egyik kedvenc outfitemet fotóztam le. A fekete bőrbetétes miniszoknyát egyszerűen hétköznapi viseletté tehetjük egy fekete harisnyával és egy pulcsival. Utóbbi a mostani favoritom lett, ez az egyetlen feliratos ruhadarab ami tetszik is, és angol-német szakosként büszkén viselem! :D Tökéletes ezekre a viszonylag hideg téli nappalokra.

 ♥



Vidám napot nektek! :)
Adios!

2014. január 7., kedd

Leárazások Bevásárlás 2!

Ismét betévedtem néhány boltba, de ez volt az utolsó az idei leárazásokon. Most már kontrollálnom kell magam, különben a tervezett spórolásomnak annyi lesz... Márpedig nagyon szeretnék nyárra némi pénzt gyűjteni. És most már elég ruhám is van télre is, sőt tavaszra is, hiszen az előző posztban is láthattátok, hogy nem éppen téli ruhákat vettem. Na de most koncentráljunk legújabb szerzeményeimre! :D

Terranova

Nem szeretem a háromnegyedes ujjú ruhákat, de ez hihetetlenül megtetszett és már volt is rajtam párszor. Fekete vastagharisnyával párosítom, hiszen azért hideg van...




Őszi/tavaszi dzseki (vaku nélkül, majd vakuval), muszáj volt megvennem, ugyanis EGY: nagyon jól néz ki az különböző anyagok keverése, KETTŐ: 15000 Ft. helyett volt 3000!!! 



Kb. 1300 Ft-ért jutottam hozzá ehhez az egyszerű, bő, oversized szabású pólóhoz, melyen egy teljesen rám illő szöveg látszik, ami sajnos nem mindig jó dolog...



És majd elfelejtettem a nap szenzációját, amikor kiderült, hogy az alább látható rosegold metálos fényű borítéktáska/notebook tartó 290-re volt leárazva. Azt hittem, véletlen lemaradt egy nulla a végéről, de kicsit gyanús volt, hogy az összes táskán ugyanaz az ár állt. Úgyhogy megkérdeztem és valóban annyi volt. 



BERSHKA


Egy talán must have darabnak számító natúr színű blézer (a fekete után persze), melyet kb. 3000-ért vettem a Bershkában. Első vaku nélkül (itt jobban kiadja az eredeti színét), a másik pedig vakuval.



És egy tökéletes vintage mintájú szoknya. Ez talán az első ilyen régies virágos minta, ami tetszik nekem. Nem vagyok vintázs imádó, de ezt nagyon eltalálták, gyönyörű. Ez kb. 4000-re volt leárazva.



RESERVED


Egy darab pulcsit sikerült megvennem a Reserved-ben. Ezt is azért, mert egyik felsőre 2900 volt ráírva, de amit megvettem az 3900 volt és ezt csak otthon vettem észre... :( Mindenesetre így is csodásan néz ki! :)



Tally Weijl


Ez az egyedüli darab, ami nem volt akciós, de ezt anyukám vette, ugyanis megbíztam vele. Egy pesti Tallyben láttam egy ugyanilyen feliratú pulcsit, csak a fazonja volt más. Mikor legközelebb mentem, már nem volt sehol, csak bordóban. Végül az is jó lett volna ha szürke egyáltalán nincs, de az S-es nagyon kicsi volt rám, nagyobb meg miért lett volna... Hiszen csak egyszer vadászok célirányosan egy bizonyos ruhadarab után és akkor természetesen SEHOL sincs már belőle. A lényeg, hogy anyukám talált egy hasonlót Németországban és ez is nagyon tetszik, a lényeg, azaz a Scheisse felirat pedig ezen is rajta van. IMÁDOM!
(6000 Ft.)



New Yorker


Egy kis farmeringecske pirosas-pinkes-lilás-szürkés terepmintával. Ha teljes áron látom a polcokon, biztos, hogy nem szúrom ki és fel sem próbálom. De mivel nagyon olcsó volt, így adtam neki egy esélyt és meg is szerettem. :D



H&M

Ruhát nem találtam, de egy újabb rúzst annál inkább... :) Méghozzá egy izgalmas matt lila színt, mely az egyik viszonylag új téli kollekció része. Még van belőle elég sok darab, úgyhogy érdemes megnézni annak, aki szereti a kihívó, Rihannás színeket! :)  
(Landinski árnyalat, 1300 Ft.)




Nos egy ideig ennyi a Fashion Hauljaimról. Remélem sikerül kibírnom ruhavásárlás nélkül, mert ez a leárazás szezon teljesen magába szív.